A Föld napja alkalmából 2022. április 22-én a Zöld Követ Egyesület és a Fiatal Családosok Klubja a Gazdagréti Összefogás Egyesületet támogatva idén is több ezer egynyári virágpalántával kedveskedett a helyi lakóközösségnek.

 

 

A XI. kerület Rétköz utcai Gazdagréti Összefogás Egyesület székhelye előtt sorakoztattuk fel a több ezer virágpalántát, amelyet boldogan vettek át az itt élők. Idén rekordmennyiségű, 3600 egynyári virágpalántát és 2 tonna földet kaphattak azok a lakóközösségeknek, akik ezt igényelték. Idén is meghirdetésre került a „Gazdagrét legszebb kiskertje” pályázat, melynek fotóit kíváncsian várjuk.

 

 

Somogyi Katalin, a Regős utca 8–16. számú háztömb gondnoka elmondta, „Évek óta kapunk Király Nóra (egyesületünk alapítója – a szerk.) jóvoltából virágokat, ezzel gyönyörűen ki tudjuk díszíteni az előkerteket itt a lakótelepen. Mi magunk ültetjük el, és a továbbiakban részt veszünk a gondozásukban is. Ezek az egynyáriak nem a balkonokra, csak az előkertekbe, közterületre kerülnek, hogy az egész közösség gyönyörködhessen bennük. A mi háztömbünk 800 tő virágot kapott, és hozzá 45 darab 25 literes zsák földet is. Óriási nagy segítség ez nekünk, és öröm, mert a gyönyörű virágos előkertek mindenhol szemet gyönyörködtetők, és a látványtól a kedvünk is virágosabb lesz.”

 

 

A lakótelepieken túl két helyi általános iskola is kapott a virágokból, melyekkel az iskolakertet díszithetik.