Az ENSZ közgyűlése 23 évvel ezelőtt, 1999-ben nevezte ki augusztus 12-ét a Fiatalok világnapjává.
„A jeles nap célja, hogy lehetőséget adjunk a fiataloknak, hogy felhívják figyelmünket a társadalomban elfoglalt szerepükre, jogaikra, nehézségeikre.”
Bármerre is lapozunk az Interneten, körülbelül ennyi, ilyen nyúlfarknyi bekezdés, néhány mondat foglalkozik ezzel a jeles nappal, pedig a fiatalok szerepe társadalmunk és a világ jövőjének alakulásában kiemelt jelentőséggel bír. Mert bármennyire is közhelyesen hangzik, bennük van a jövő. Az, ahogy bánunk velük, ahogy és amennyi lehetőséget adunk nekik, amennyi támogatást biztosítunk számukra, azzal formáljuk azt a jövőt, amelynek lehet mi is részesei leszünk még, de már kevésbé aktív szerepekben. Jelenlegi státuszunknál gyengébben, talán kiszolgáltatottabban is. Érdemes hát nagy szeretettel és elfogadással fordulnunk a mögöttünk haladó generációk felé, nyitott szívvel és füllel, – szemellenző nélkül figyelni rájuk. Meghallgatni őket, megfontolni mindazt, amit felénk kommunikálnak, mert lehet szokatlannak tűnhet egy-egy meglátás, de sokszor éppen ezek az újító gondolatok visznek előre egy társadalmat. Közös életterünk, bolygónk megőrzése kapcsán is.
Mindemellett természetes, hogy a személyes vagy szakmai életünkben előfordulnak feszültségek, akár konfliktusok is a fiatalok és a középkorú vagy a már idősebb korosztály tagjai között. Bölcsnek gondolja magát az, aki már sokat tapasztalt és türelmetlen vele kapcsolatban a fiatal, mert a tapasztalások okán megfontoltabban tekint egy-egy helyzetre az idősebb, ezért lassabban halad előre. Nem akar mindenáron változást, mert szűkebbek lehetnek a komfortzóna határai, és nincs már meg az a lendület és merészség, ami mentén át lehet ugrani kétségeket és válasz nélküli kérdéseket is. Nincs meg a merészség, mert a tapasztalatok olyanok, mint a lasszó, nem csak lelassítanak, de egy idő után le is kötnek minket. Rutinköröket fut a megszokás, pedig nem biztos, sőt egyre inkább bebizonyosodik, hogy az, ahogy bánunk a világgal- reformokat igényel: megújulást, gondosabb megközelítést, a régi rossz szokások elengedését. Új, friss, kihívásokat elfogadó gondolkodást. Azt a magatartást, ahogy a fiatalok képesek még minden nehézségen áthajolva, a maguk módján helyet teremteni maguknak itt a Földön.
Aki sok nehézséget tapasztalt és túlélt már, nehezebben hiszi el, hogy ezek a nehézségek másfajta gondolkodással, egy új megközelítéssel, nem megoldhatatlan és horzsolásokat okozó problémák, hanem csak egy helyzet, vagy még inkább kihívás, amit lehet nézni így is, meg úgy is. De leginkább változtatásra és változásra készen, mert ezt diktálja ma már a túlélés igénye. A bolygó fennmaradásának igénye, és a rajta gyökeret verő ember- a fiatalok igénye és érdeke is. Mert nekik kell majd élni ezen a bolygón, amit mi, előző generációk hagytunk nekik. Úgy és olyan állapotból kell a legjobbat kihozniuk, amit tőlünk örökölnek. Ők fogják igazán megfizetni a tegnap és a ma kényelmének az árát, nekik kell szembenézni az igazi kihívásokkal. Nekik lesz kevés a víz és az élelem, szélsőségesen szeszélyes az időjárás, nekik kell szembenézni a tengerek és a szárazföld szennyezettségével és pusztulásával. Nekik kell újrateremteni azt, amit most elherdálunk, amivel gondatlanul bánunk, ami ma nem számít, mert észre se vesszük – olyan természetes. Mert nem vagy alig vesszük észre a csapból folyó tiszta ivóvizet, amivel wc-t öblítünk milliónyi háztartásban, az élelmiszerektől roskadozó polcokat, az elektromos gépeket, amik kiveszik a kezünkből a munkát. Nem vesszük észre azt a lusta kényelmet, amibe beleszülettünk, amit mindenekfeletti adottságnak tekintettünk. Pedig nem az, és súlyos ára van, amit rajtunk csak részben lehet számonkérni, de annál nagyobb gondot jelent majd a fiataloknak.
Érdemes nagy bizalommal tekinteni hát rájuk, olyan mintákat, olyan értékeket közvetíteni, amik találkoznak az ő friss gondolkodásukkal és változtatásra kész lendületükkel. Abban a percben, ahogy erre a bolygóra születtek, helyet kaptak a világban. Helyet kaptak közöttünk, helyet is kérnek. És lehetőségeket. Figyelmet. Jogokat. A túlélésre esélyt.
Csak velük együtt tudjuk megoldani a felmerülő nehézségeket, nem szabad megkerülni őket, nem szabad háttérbe tolni, figyelmen kívül hagyni mindazt, amit ők gondolnak erről a világról.
Ha a fiatalokról nem pozitívan és a jövőre tekintve optimálisan gondolkodunk, ha nem bízunk a mögöttünk jövő generációban, magunkról gondolunk rosszat, önmagunkról állítunk ki rossz bizonyítványt. Mert ezeket a fiatalokat mi neveltük fel, átadtunk jót, átadtunk kevésbé jó dolgokat is.
Ezek a fiatalok- mi vagyunk és mégsem. Ők lehetnek jobbak nálunk. Gondoskodóbbak, előrelátóbbak, erősebbek, figyelmesebbek, okosabbak, kitartóbbak, takarékosabbak. Bölcsebbek. Ebben kell minden erőnkkel segítenünk őket.