Hetvenhét évvel ezelőtt ezen a napon, október 16-án alapították meg az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetét, a FAO-t. Az élelmezési világnapot e szervezet kezdeményezésére minden év október 16-án ünnepeljük. E fontos nap célja, hogy felhívja a világ, a döntéshozók, de minden egyes ember figyelmét arra, hogy a világ számos területén súlyos gondok vannak az ott élő lakosság élelmezésével. Tudjuk, hogy a Földön több, mint 2 milliárd ember nem jut megbízhatóan megfelelő és tápláló ételhez. A világjárvány, amely Európát és hazánkat is érintette, nem maradt következmények nélkül, olyan helyzetet teremtett, amelyben kérdésessé váltak az elmaradott területek élelmezésbiztonsággal kapcsolatos eredményei.
Ám mindez, amit eddig írtunk, túlságosan elvonatkoztat a mindennapi emberi élettől, ezért talán fontos értelmezhető, érzékelhető módon is megfogalmaznunk mindezt. Mert ez konkrétan azt jelenti, hogy minimum kétmilliárd ember tartósan éhezik, amely nélkülözést csak időszakosan, azt is óriási szervezések, nagy erőfeszítések árán tudja csak a világ másik fele enyhíteni. Minderre érdemes úgy rátekinteni, hogy közben tudjuk, hogy az EU-ban évente mintegy 88 millió tonna élelem megy veszendőbe. Fejenként (nem háztartásonként) körülbelül 170 kiló élelmiszer megy pocsékba. A teljes megtermelt élelmiszer mennyiség mintegy harmada.
Ez pedig több szempontból is elgondolkodtató. Mert ennyi élelmiszer megtermelése jelentős mennyiségű környezeti terhelést okoz. A szemétre kerülő élelmiszerek pedig további károkat okoznak. Nem feltétlenül a lebomló szerves anyag – bár azok is, hiszen azok elbontása körülbelül 170 millió CO2 kibocsátásával jár. Ám érdemes figyelembe venni azt is, hogy a fejlett országokban igen magas az élelmiszerek csomagolásával, szállításával együtt járó műanyag hulladék. Ám ez „csak” a mellékszál ezen a területen, hiszen a közvetlen problémát az jelenti, hogy ennyi élelmiszerrel 3 milliárd embert lehetne jóllakatni.
Lehet azon morfondírozni, hogy miért termelünk majdnem kétszer annyi élelmiszert, mint amennyit el tudunk fogyasztani, mert ez is nagyon fontos kérdés. Ám személyes életünkben ennél fontosabb kérdés, hogy miért vásárolunk többet, mint amennyit képesek vagyunk elfogyasztani és miért nem érzünk rá arra, hogy meggondolatlan élelmiszervásárlási szokásainkkal közvetlen életünkben, de hosszútávon és globálisan is kárt okozunk.
Az Élelmezési Világnap jóval több egy, a jómódban élő világ önmagát nyugtatni kívánó szólamánál. Arról szól, hogy teremtsünk rendet az agyunkban és a szívünkben és egyetlen napra próbáljuk beleélni magunkat azoknak az embereknek a sorsába, akik nem ide születtek.
Próbáljuk magunkat beleképzelni annak az anyának az érzéseibe, aki nem tudja jóllakatni gyermekét. Elképzelni fájdalmát, amit amiatt érez, mert gyermekét nélkülözni, szenvedni látja. Elképzelni az édesapát, aki hiába töri magát a száraz földeken, az nem ad elég termést és hiába tesz meg mindent, nem tudja eltartani, életben tartani családtagjait.
Az éhínséggel küzdő, vagy a tartósan éhező emberek egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy segítség nélkül állapotukon javítani tudjanak. Az alaphelyzet, az, ahova születtek teremti meg a nélkülözést embertársainknak. Mert ott élnek, ahol talán nincs elegendő víz és nincs megfelelő tudás, se technológia, se eszközök a birtokukban az éhezés felszámolására.
Megvonhatná mindenki a vállát, hogy ez nem érint minket, mi védettek vagyunk: JÓ helyre születtünk. Ám bolygónk, életterünk egyensúlya nagyon törékeny, folytonos változásokkal kell számolnunk. Valamint a jóléti társadalmakban – ennek a jólétnek a megteremtése és fenntartása okán – olyan súlyos pusztításokat okozunk a Földön, amely egy-kettőre összeroppanthatja ezt a hamis magabiztosságot.
Mert most még jut a bőségből a világ ezen részén nekünk, még jóval több is, mint amennyire szükségünk van. Ám érdemes felelőséggel annyit magunkhoz venni csak, amennyit el tudunk fogyasztani. Egy dekával se többet. Jusson másnak is. Ez alapvető szolidaritás, és megfelelő út a globális egyenlőtlenségek felszámolására.