A Zöld Követ Egyesület és a Ficsak alapítójának Király Nórának, ötgyermekes édesanyaként szívügye a környezetvédelem. Ezek a sorok is ennek a jegyében születtek, a Környezetvédelmi Világnap alkalmából.

„Az élet négy és fél milliárd éve jelent meg a Földön. Mi emberek körülbelül kétszázezer éve, mégis sikerült felborítanunk az élet fennmaradásához szükséges egyensúlyt” – hangzik el a 2009-ben bemutatott Otthonunk című dokumentumfilmben.

Az a film, és még ezernyi alkotás, de a környezetvédelmi világnap célja is ugyanaz: széles körben felhívni a figyelmet arra a magatartásra, ahogy mi, emberek romboljuk természetes környezetünket. Felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni és sürgetni a hatékony együtt gondolkodást. Közös cselekvésre ösztönözni mindenkit, úton-útfélen terjeszteni az információkat és megismertetni mindenkivel a fenntartható fejlődés és magatartás szükségszerűségét.

Az ehhez kapcsolódó fő konkrét célkitűzéseket is meghatározták az ezen a területen működő szervezetek. Ezek a következők:

  • a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása, energiatakarékosság
  • a szemét- és hulladékképződés csökkentése
  • a környezetszennyezés megelőzése
  • a megújuló természeti források hasznosítása

Ez azonban csak nagy vonalakban fogja meg a lényeget és sokszor a szakszerű megfogalmazások elidegenítik a tényleges üzenetet. Mert mindez és még ezer más területen szükséges változtatások akkor valósíthatóak meg hatékonyan, ha értjük a lényeget és az mindannyiunk szívügyévé válik. A hétköznapok emberének belátására, a mi belátásunkra és cselekvésünkre is szükség van ahhoz, hogy ne olvadjon tovább a gleccserek jege és ne váljon sivataggá Ausztrália teljesen. Ne fulladjon benzingőzbe az egész világ, ne öntsenek ki a tengerek és ne csapjanak le pusztító, emberéleteket és felmérhetetlen gazdasági károkat okozó hurrikánok újra meg újra váratlanul a Föld legkülönbözőbb pontjain. Húzódjanak vissza az özönvízszerű árvizek, maradjon, LEGYEN elegendő élelmiszert biztosító termőföld és iható, tiszta víz minden kontinensen.

Olyan változások indultak be bolygónkon, amiket aligha lehet már megfogni, kézben tartani vagy visszafordítani teljesen, de amennyire lehet, kötelességünk lassítani a romboló folyamatokat, és ha így teszünk, talán reménykedhetünk abban, hogy jelenlétünk dacára képes lesz a Föld begyógyítani a sebeket, amiket mi emberek ejtettünk rajta az utóbbi egy-kétszáz évben meggondolatlanul és otrombán.

Ötgyermekes édesanyaként szívügyem a környezetvédelem. Nem tudnám megszámolni, hányszor írtam már le ezt a gondolatot, hány olyan kezdeményezés volt, ami a környezet teljeskörű védelmét szolgálta.

Én még úgy nőttem fel itt Európa közepén ebben a védett és szép hazában, hogy nem lehet gond a napi eleség mennyisége és megszerzése. A tiszta ivóvíz is alapvetés volt és még mindig az, mert szerencsés földrajzi helyzetünk okán élhető környezetet tudhatunk magunkénak. Most még többé kevésbé megállják a helyüket ezek kijelentések, de azért nem teljesen. Hazánkban is érezhetőek már a negatív tendenciák. Nem kell Ausztráliáig tekintgetnünk, ha szélsőséges aszályról esik szó. A bőrünkön érezzük a klímaváltozást is. Túl forróak a nyarak, kevés csapadékot hoznak az évszakok és hiába mondják sokan, hogy ez régen is így volt, TERMÉSZETES ez a változás és nem kell pánikolni, mert egyféle ciklikusság mentén működik a bolygó….  ez csak részben igaz. A teljes igazság az, hogy nagyon csúnyán felborítottuk a Föld működési egyensúlyát és ennek a teljes élővilág életben maradását veszélyeztető következményei vannak.

Lehet homokba dugni a fejünket, bár tudjuk, az már egyre forróbb a lábuk alatt…. de nem nyerünk időt azzal sem.

saját személyes életünkben kell változtatnunk a hozzáállásunkon. A leghihetetlenebb, hogy nem kell hétköznapi emberként radikális megoldásokban gondolkodnunk. Kicsi változtatásokkal is segíthetjük Földünk gyógyulását.

  • Már azzal, ha nem használunk annyi műanyagot, és különösen az egyszer használatos tasakokat kerüljük.
  • Meggondoltabban vásárolunk és csak azt és annyit amennyire, amire tényleg szükségünk van.
  • Nem pazaroljuk az ivóvizet.
  • Takarékosan bánunk az energiával – már az is elég, ha télen lejjebb tekerjük egy-két fokkal a fűtést vagy nyáron óvatosan bánunk a légkondicionáló készülékekkel.
  • Kevesebb húst fogyasztunk.
  • Beszállunk, segítjük új erdők telepítését, de legalább a saját kertünkben nem vágjuk ki a fákat.
  • Többet járunk gyalog és egyre kevesebbet autóval.

Ha csak ennyit megteszünk, ha virágot ültetünk….ha minden ember ilyen kicsi dolgokkal felelősséget vállal a jövőért, már nyerünk egy kis időt. Az pedig az élet megmaradását segítheti elő ezen a gyönyörű, értünk keringő bolygón.

…………………………………………………………..

„A jövő ZÖLD generációjáért díj 2023” – pályázat pedagógusok számára a környezetvédelmi világnap alkalmából

 

Egyesületünk szakmai támogatásával Környezetvédelmi pályázatot indítunk a Fiatal Családosok Klubjával közösen a közoktatásban, köznevelésben dolgozó tanítók, tanárok, óvodapedagógusok, egyéb munkatársak fenntarthatóságért tett munkájának elismerése céljából. Azoknak a környezetvédelem iránt elkötelezett pedagógusoknak szeretnénk elismerést nyújtani, akik különösen aktívak a fenntartható fejlődést szolgáló nevelés-oktatás területén. Akik munkájukkal, életszemléletükkel a diákjaik számára a társadalmi, ökológiai és gazdasági fenntarthatóság fontosságát közvetítik és ezáltal környezetvédelmi cselekvésre inspirálják a fiatalokat.

Hisszük, hogy a pedagógusok erkölcsi támogatása és teljesítményük elismerése által megismerheti a hazai, környezetvédelmi oktatás-nevelésben kiemelkedő szakembereket a társadalom széles köre. Hiszen az ő kezeik között formálódik a jövő generáció, melynek várhatóan olyan környezeti körülményekhez kell majd alkalmazkodniuk és olyan környezeti problémákra kell majd válaszolniuk, amelyekhez az alapismereteket ma és itt szükséges megszerezniük.

Az első három díjazott 100.000 Ft, 75.000 Ft és 50.000 Ft díjazásban részesül, illetve az iskola, ahol tanít ingyen környezetvédelmi/szemléletformáló előadást vehet igénybe a Zöld Követ Egyesület megvalósításában. A pályázatban résztvevő összes pedagógus iskolája részt vesz egy sorsoláson is, ahol egy 150.000 Ft értékű környezetvédelmi fejlődést biztosító tárgyi eszközt sorsolunk ki.

A pályázatokat 2023. október 10 -ig várjuk a  https://ficsak.hu/zold-jovoert-pedagogus-dij-2023/ weboldalon, ahol a pályázati feltételek is megtalálhatóak.
Az ünnepi eredményhirdetésre a Földünkért Világnapon, 2023. október 21-én kerül sor.
……………………………………………………..
Tegyünk együtt egy zöldebb jövőért!

A Zöld Követ Egyesület folytatja a felnövekvő generáció edukálását és országos kvíz játékot indított a 2023. június 5-i Környezetvédelmi Világnap alkalmából.

 

Egyesületünk fontosnak tartja, hogy a Környezetvédelmi Világnap alkalmából hangsúlyosan felhívja a figyelmet a környezet védelmére, a fenntartható jövő érdekében tett törekvések megvalósítására. A  Környezetvédelmi Világnapon célunk, hogy tettekre ösztönözzünk és rávilágítsunk arra, hogy valamennyien tehetünk a Föld megóvásáért. Ennek érdekében ezt a napot a diákok és a pedagógusok számára is szeretnénk emlékezetessé tenni.

Csapatkvízzel készültünk az alsó tagozatos, illetve a felsős és a középiskolás tanulók számára. A jó, közel hibátlan megfejtést környezetbarát nyereménnyel jutalmazzuk! Azok között, akik a legtöbb kérdésre tudják a helyes választ és visszaküldik a kvízt, 3 alsós és 3 felsős/középiskolás osztályt kisorsolunk, akiknek valamennyi tagja és felkészítő tanítója/tanára ajándékot és a Zöld Követ Egyesület egy-egy eseményén való részvételi lehetőséget (pl. előadás, workshop) kap.   

A csapatversenyben osztályok jelentkezését várjuk. Visszaküldési határidő: 2023. június 5. 17 óra.

Csapatkvíz alsó tagozatos osztályok számára: https://bit.ly/kviz_alsos

Csapatkvíz felső tagozatos és középiskolás osztályoknak: https://bit.ly/kviz_felsos_kozepiskolas

Bővebb információ:

Király Nóra, FICSAK alapító
+36 30 655 1100

 

(Forrás: Ficsakblog.hu)