A Zöld Követ Programunk a 2023-2024. tanévben szép eredményekkel zárt. Projektünk az 1-12. évfolyamos diákoknak szólt azzal a céllal, hogy a hétköznapi környezetvédelem kapcsán a ‘napi jó zöld cselekedetek’ adta lehetőségeket közel 7 hónap alatt, több környezeti elem kapcsán megismertesse, és a környezetbarát attitűdöt kialakítsa, és megerősítse.
Az iskolai gyermekközösségek a környezetvédelmi kezdeményezéseken keresztül a gyakorlatban megtapasztalták, hogy az egyéni, illetve a közösség célkitűzései, döntései milyen következményekkel járnak szűkebb-tágabb környezetükre. A közös osztályprogramokon keresztül a közösségi összefogás erejét is megtapasztalhatták. A program által a gyerekek és az őket kísérő pedagógusok számára egy olyan szélesebb körű társadalmi szemléletformálás is megvalósult, aminek köszönhetően a tanult, környezetkímélő attitűdöt hazaviszik és átadják társaiknak és családjaiknak.
Örömmel tölt el bennünket, hogy a számunkra kitűzött cél elértük, 40 hazai oktatási intézmény, ezen belül 3000 diák kapcsolódott be a programba közvetlenül, sőt ezt túl is teljesítettük. 2023. szeptemberétől 2024. március 31-ig a Zöld Követ Programba 48 intézmény 387 osztályközösségének közel 8.000 diákja regisztrált.
Az önkéntes, elkötelezettségi nyilatkozatot adó Zöld Követ Partneriskolák száma ebben a tanében 30-ra emelkedett, s az intézmányek által vállalt aktivitások száma a kihívásokon belül 403 lett. A kihívások teljesítését 30 intézményben 380 osztályközösség, 7820 diákja vállalta. A kihívásokon belül több, mint 600 aktivitás valósult meg.
Ezek a kihívások várták a gyerekeket, melyek közül maguk válaszhattak:
“Saját, zöld utamat járom” kihívás
“Jeles napok” kihívás
“Egyszerűen zöld” kihívás
Az iskolai tanév első felében, 2023. november 21-én, a Simándy József Általános Iskolában, Kistarcsán nagyrendezvényt, majd a projekt zárásakor, 2024. március 21-én Budapesten, az Őrmezei Általános Iskolában tartottunk meg a II. Zöld Követ Napot.
A kistarcsai rendezvényről készült videó-összeállítás itt tekinthető meg.