Érdekes programmal készült a Zöld Követ Egyesület Diósdon. Kicsiket és nagyokat invitáltunk egy ismeretterjesztő családi programra, ahol az érdeklődők betekintést kaphattak a területen jellemző 12-15 millió éves mészkövek kialakulásainak körülményeibe. A hallgatóság megismerhette a helyes erdőjárás szabályait, az ásványok és kőzetek világának különlegességeit. Volt szó fosszíliákról, vulkánokról, őskori óceánokról és tengerekről.
Aki figyelmesen hallgatta az előadást, könnyedén megoldhatta a geo kvízt. A kvíz egy izgalmas ásványhatározós feladatot is tartalmazott, melyet az érdeklődők a kihelyezett ásványos könyvekből fejthettek meg.
A program során egy könnyed sétát tettünk az Alsó-Kőbánya feletti bánya tárnákhoz a környező erdőben, a Római-Árokban haladva. A túra vezetője Varga-Grund Szabina okleveles geológus mesélt a területen végzett, mára már felhagyott bányaművelésről, a kaptárkövek különlegességéről. Az ügyes természetjárók a túra során színes betűkkel megfestett kavicsokat találhattak, melyek összegyűjtve, színek szerint csoportokba rendezve a programhoz kapcsolódó szavakat rakhattak ki. Dió Döme sétálóján, a szusszanóknál még hangos meséket is hallgathattak a kirándulók.
A megfáradt kalandorokat mandarin várta az érkezési pontnál. A diósdi Kőbánya egy rekultivált, művelés alól kivont bányaterület, ahol gyönyörűen megfigyelhetőek a Tinnyei Formáció mészköveinek természetes rétegei, amelyek a leülepedés mélyülését mutatják be. A bányafalak 8-10 méterrre magasodva fantasztikus látványt nyújtanak, mely kiváló piknikező, fotós helyszín.
Utunk során a talpunk alatt lépten nyomon fosszíliákat találhattunk, melyeket a szemfüles gyerekek haza is vihettek.
A geohomokozóban a legkisebbek is találhattak akár fosszilis cápafogakat is. A geo kvízt sok gyerkőc és felnőtt töltötte ki, a sorsoláson több ismeretterjesztő könyv, szappan, kerámiadísz talált gazdára.
A program alatt végig nyitva volt az ásvány és kőzet kiállítás, valamint a Fecsegő Csemete Kör animátora kézműveskedéssel, mondókázással várta kis felfedezőket. Fantasztikus volt látni a sok kíváncsi és lelkes szempárt! Az esemény rengeteg pozitív visszajelzéssel zárult!
Nézd meg az eseményen készült képeket! >>> KATTINTS IDE <<<
Nézd meg az eseményen készült videót! >>> KATTINTS IDE <<<