Így nevelj környezettudatos gyereket!

A bolygónk jövője rajtunk múlik. Szülőként az is a feladataink közé tartozik, hogy gyermekeinknek irányt mutassunk, segítsük őket. A környezettudatos felnőtté válás már gyermekkorban elkezdődik, így érdemes a környezetvédelemmel kapcsolatos edukációjukat minél korábban elkezdeni. A kicsik lemásolják a jó és a rossz példákat is, ezt mindig szem előtt kell tartanunk! Ha kidobjuk az autóból a szemetet, az lesz nekik a minta, úgy gondolják majd, ez a helyes. Azonban ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot, bevonjuk a gyermekeket is a közös munkába, természetes és fontos lesz nekik a környezettudatosság.

Mindannyiunk felelőssége, hogy egy élhetőbb környezetet teremtsünk a jövő generációinak. Ezért a környezetvédelemre való nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Kutatások bebizonyították, hogy azok a gyermekek, akik sok időt töltenek a természetben, nagyobb valószínűséggel válnak környezettudatos felnőtté.

Mit alkalmazhatunk, hogy a gyerekeknek fontos legyen a környezettudatosság?

A hulladék kérdése – hova és hogyan dobjuk ki?
Az első, amit már egészen kicsi korban megtanítunk a gyerekeknek, az az, hogy a szemetet nem szabad eldobni az utcán vagy a parkban, a helye a szemetesben van. Érdemes otthonra beszerezni szelektív szemeteseket. A gyerekek többsége játékként éli meg a hulladékok válogatását, meg kell velük beszélni melyik szemét, melyik színű kukában landoljon. Mire felnőnek már berögzült mozdulat lesz nekik a szelektív hulladékgyűjtés, amit aztán tovább visznek a családban, így Földünk egyszer meghálálja ezt.

Bolygónk fenyegető veszélye: a műanyag
A gyerekeket számtalan műanyag tárgy veszi körül születésük pillanatától. A legtöbb műanyag a játékokban található, így ez a mi felelősségünk: érdemes fából készített termékeket vásárolni, vagy a játék bérlést választani. Ha van több gyerkőc a családban remek megoldás a játékok cserélgetése.

Az egyik legnehezebb dolog a gyerekek leszoktatása a szívószálról. Vegyünk otthonra acélból vagy bambuszból készült változatot, így nem kell teljesen megvonni tőlük. A vendéglátóhelyeken utasítsuk vissza a szívószálat ha felajánlják, vagy vigyük magunkkal az acélból/bambuszból készült alternatívát.

Újrahasznosítás és jó cselekedet
Minden család pincéjében, padlásán lapulnak nem használt vagy megunt játékok, ruhák. Évente egy-két alkalommal érdemes lomtalanítást tartanak, ilyenkor megszabadulhatunk a használaton kívüli tárgyaktól. A folyamatba vonjuk be a gyerekeket is. A számunkra szükségtelen, de jó állapotú dolgokat elajándékozunk, vagy adományként eljuttatjuk a rászorulóknak. Gyermekeinket ezzel nem csupán környezettudatosságra neveljük, megértik az adakozás fontosságát és átélik az élményt, hogy jót cselekedtek.

A közlekedés
Ha van lehetőségünk, minél kevesebbet használjuk autónkat. A tömegközlekedés a gyermekek számára jó móka, szeretik kipróbálni a különböző tömegközlekedési eszközöket. A közös biciklizés, séta a boltig szintén szuper program lehet. Érdemes már egészen kicsi korban megmutatni a gyerekeknek, hogy nem szükséges mindenhova autóval menni, más alternatívák is vannak.

Táplálkozás és bevásárlás

Ha a táplálkozással kapcsolatban okítjuk csemeténket, nem csupán az egészség szempontjából kell megközelíteni a témát. Nagyon fontosak a környezetvédelmi tényezők is. A nagyobb gyerekeknek elmagyarázhatjuk, hogy  a táplálék nem áll korlátlanul rendelkezésünkre, így mindig tudatosan kell vásárolni. A bevásárlások alkalmával vigyünk saját vászon táskát, zöldség-gyümölcs zsákot. A gyerekek számára aranyos kis fonott kosarakat lehet kapni, érdemes beszerezni egyet, hogy ők is tudjanak segíteni a vásárlásban. Ha van rá mód, menjünk piacra!

Csak egy kapcsolás – ne legyen felkapcsolva fölöslegesen a villany

Az elektromos áram előállítása napjainkban is környezeti károkat okozó körülmények között zajlik. A Föld nyersanyagkészlete véges, nem szabad kizsákmányolnunk. Amit már nagyon korán megtaníthatunk a gyerekeknek, az az, hogy ne égjen feleslegesen a villany és a televíziót ne használjuk háttérzajnak. Ha nem nézzük, kapcsoljuk ki!

Folyékony pazarlás

Tudatosítani kell a gyerekekben, hogy a falból kiálló csap, nem egy kiapadhatatlan vízforrás, még akkor sem ha úgy tűnik. Magyarázzuk el nekik, hogy fogmosás közben nem szükséges folyatni a vizet, ugyanúgy, ahogy órákig zuhanyozni sincs értelme. Ha pancsolni szeretne, inkább válasszuk a fürdést. Ha nagyobb a gyermek, elmesélhetjük neki, hogy a világ bizonyos tájain kilométereket gyalogolnak a tiszta édesvízért és az, hogy Európában a wc-t is ivóvíz minőségű vízzel öblítjük, valóságos luxus.

Ha azt szeretnénk, hogy a Földünk ne csak a mi generációnknak és gyermekeinknek nyújtson boldog éveket, tennünk kell érte! Minden lépés fontos, ne tékozoljuk el, ne zsákmányoljuk ki a bolygót, amelynek annyi élményt és legfőképp az életet köszönhetjük! Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy mit tud megtenni közvetlen környezetében, azért hogy a Föld újabb lélegzetvételhez jusson. Hagyjuk élni a bolygót, adjuk meg a lehetőséget még számtalan generációnak, hogy itt nőhessen fel!