A program célja:

A Zöld Követ Egyesület Országos Roadshowjának kiemelt célja, hogy a hazai és határon túli állomásokon felhívjuk a figyelmet a környezetvédelem globális problémáira helyi szinten, közös erővel megoldásokat találjunk. Elkötelezetten hisszük, hogy a felnövekvő generáció edukálása, a zöld szemléletű programokban való részvétel elősegíti, és hozzájárul a családok környezettudatos magatartásához, ez által a keletkezett hulladék mennyiségét szűkebb és tágabb környezetünkben számottevően csökkenteni tudjuk.

A program során az alsó tagozatos diákok részére egész napos játékos edukatív programokat tartotunk, hogy felhívjuk figyelmüket a környezet megóvásának fontosságára. Az év végi rendhagyó tanórák és DÖK napok során többek között a helyes szelektív hulladékgyűjtésről, a környezettudatos táplálkozásról, hazánk természeti kincseiről és arról is beszélgetünk velük, hogy közösen mit tehetünk Földünk megóvásáért.

A tantestületek részére pedig környezetvédelmi – szemléletformáló, csapatépítő programokat tartottunk. Kahoot! szoftverben játszunk 2-4 fős csapatokban a 30 kérdésből álló „Hogyan váljak feketeöves környezetvédővé?” elnevezésű kvízt, majd  szappanfőzéssel gazdagítjuk a programot.

Egyesületünk országos roadshow nyári állomásán a családok nyaralásuk alatt is részt vehettek szemléletformáló, edukációs foglalkozásainkon. Valamennyi korosztály számára készültünk interaktív játékokkal és kézműves foglalkozással. Lehetőségük nyílt a szülőknek és nagyszülőknek a család legkisebb tagjaival közösen ’hulladékhorgászni’, továbbá a memóriát is megmozgató, környezetvédelmi társasjátékkal kikapcsolódni. A legnépszerűbb programnak a szappanfőző workshop bizonyult, ahol szebbnél szebb színű és illatos, természetes alapanyagból készültek tisztálkodószerek. Mindannyian kiválóan érezték magunkat.

Szigetszentmiklósi Pitypang Óvoda

2024. november 5.

A Szigetszentmiklósi Pitypang Óvoda meghívására tartottunk környezetvédelmi-szemléletformálást nagycsoportos gyermekek számára.
Ügyességi játékokon keresztül szórakozva tanulhatnak a fenntartható hulladékgazdálkodásról az óvodások, amely tudás és tapasztalat fontos szerepet tölt be a közvetlen környezet tisztaságának megőrzésében és a lokális környezetvédelmi célok elérésében.
Fontosnak tartjuk, hogy az ismeretátadás pozitív élménnyel társuljon, ezáltal is támogatva a rövid,-közép-és hosszú távú fenntarthatósági törekvések megvalósítását.
Mindannyian kiválóan éreztük magunkat!

Csillaghegyi Általános Iskola

2024. szeptember 17.

Egyesületünk foglalkozásai igazi win-win helyzetet hoznak létre. Miközben a résztvevők interaktív, edukatív, tudásmegosztáson alapuló játékok segítségével tanulnak a környezetvédelemről, kiválóan szórakoznak is. Egyedülállóan csodálatos, közös otthonunk, a Föld is nyer, hiszen megóvása áll tevékenységünk középpontjában. Mi is nyerünk, hiszen azonnali, pozitív visszajelzést ad programjainkról a gyerekek mosolya vagy éppen egy-egy kedves mondat, vagy leggyakrabban mindkettő. A június 5-i Környezetvédelmi Világnapon meghirdetett „Kvízzel-lélekkel a fenntarthatóság körül” című környezetvédelmi vetélkedőn kiválóan teljesítő Csillaghegyi Általános Iskola alsó tagozatos diákjainak tartottunk jó hangulatú, több több állomásos foglalkozást.

Csöpike Fejlesztőház 2024. augusztus 28.

A nyári vakáció utolsó hetében ismét táborozó alsó és felső tagozatos diákok számára tartottunk játékos környezetvédelmi foglalkozásokat a Csöpike Fejlesztőházban. Célunk, hogy a gyerekek figyelmét ráirányítsuk közös otthonunk, a Föld értékeire és szépségeire, hozzájáruljunk a tudatos viselkedés kialakításához, illetve a környezetbarát attitűd erősítéséhez.
Hiszen a környezet védelme mindannyiunk közös ügye!

Csengey Gusztáv Általános Iskola 2024.július 18.

A pest vármegyei Aszódon a Csengey Gusztáv Általános Iskola alsó tagozatos diákjai számára tartottunk szemléletformáló foglalkozásokat. A gyerekek környezetvédelmi nevelését Egyesületünk kiemelt prioritásként kezeli, hiszen ők lesznek a jövő generáció, akiknek a kezében lesz bolygónk sorsa.
Programjainkon megismertetjük őket a környezetvédelem alapjaival, ezzel is elősegítve a tiszta és egészséges környezet megóvását, illetve a majdani felelősségteljes és tudatos döntések meghozatalát.

Kisvakond Játszókuckó 2024. július 17.

A környezetvédelem iránt érdeklődő gyerekeknek tartottunk a Budapest XII. kerületében található Kisvakond Játszókuckóban kötetlen, remek hangulatú szemléletformáló foglalkozást. 
Kis táborozóiknak különféle játékokon keresztül többek között a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát mutattuk meg, illetve az új hulladékvisszagyűjtési rendszer sajátosságairól is beszélgettünk a pedagógusok aktív közreműködésével. Fontosnak tartjuk, hogy a legkisebb korosztályt is bevonjuk a környezetvédelmi szemléletformálásba, ezáltal is támogatva a családok fenntarthatósági törekvéseit.

Zero-Waste Workshop 2024. július 11.

A Fenyőharaszt Kastélyszálló csodálatos, ősfás parkjában tartottunk családok számára zero waste workshopot.  A fenntartható hulladékgazdálkodás gyakorlati oldalát mutattuk meg a szállóvendégek számára a zöld roadshow legutóbbi állomásán. Illatos, különféle színekben pompázó, csillogó szappanokat főztünk természetes alapanyagokból, megtisztították a gyerekek a kis tavacskát a hulladéktól, majd azokat a szelektív gyűjtőbe dobták, illetve aki könnyed környezetvédelmi feladatlapok kitöltéséhez érzett kedvet, szintén csatlakozhatott az Egyesületünk által kínált programokhoz. 

Gazdagréti tábor 2024. július 10.

A Gazdagréten táborozó alsó és felső tagozatos diákok Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület alapító elnöke vezetésével környezetvédelmi fejtörőket oldottak meg, illetve jégkrémmel frissülhettek a kánikula idején.
A Kukamanók, Galapagosz harcosai, Fügefa tündérek és Fenyvesek felfedezői névre keresztelt csapatok tagjai érdeklődően és aktívan vettek részt a csapatjátékokban. Örömmel tapasztaltuk meg a felnövekvő generáció eredményes együttműködését, hiszen a csapatmunka és a tudásmegosztás meghatározó szerepet játszhat az előttünk álló kihívások leküzdése, céljaink elérése során.

Szabó István Általános Iskola 2024. június 26.

A Környezetvédelmi Világnap hetében Cered településen az Id. Szabó István Általános Iskola alsó és felső tagozatos diákjainak figyelmét irányítottuk egy napon át a környezet megóvásának fontosságára.
Az év végi rendhagyó tanórákon a fenntartható hulladékgazdálkodással kapcsolatos játékok és feladványok többek között a helyes szelektív hulladékgyűjtésről, a környezettudatos cselekvés fontosságáról szóltak, amelyet mindannyian megtehetünk a Földünk védelme érdekében.

Józsefvárosi Óvodák Tündérkert Tagóvodájában 2024. június 16.

A Józsefvárosi Óvodák Tündérkert Tagóvodájában a környezet védelme iránt elkötelezett, kerületi óvónők számára tartottunk zero waste workshopot.
A tudásmegosztással és a fenntartható fejlődési célok bemutatásával egybekötött esemény kiváló lehetőséget kínált a közösségépítésre is. A szappanfőzés sikerre ítélt csapatépítő program, hiszen közösen, remek hangulatban alkothatnak a résztvevők természetes alapanyagú, illatos tisztálkodószereket.

Szent II. János Pál Iskolaközpont 2024. június 14.

A diákok élményalapú környezetvédelmi szemléletformálása nem csupán a résztvevők számára, hanem nekünk is minden esetben pozitív tapasztalat és megerősítés munkánk folytatásában.
Legutóbb a budapesti Szent II. János Pál Iskolaközpont tanulóival töltöttünk egy izgalmas, rendhagyó délelőttöt, amikor csodálatos, közös otthonunk, a Föld természeti értékeinek megőrzése állt a középpontban.

Kispesti Kós Károly Általános Iskola 2024. június 13.

A Kispesti Kós Károly Általános Iskola alsó tagozatos diákjai kvízjátékon keresztül mélyíthették és szélesíthették a környezet védelméről szerzett tudásukat.
Az interaktív foglalkozáson többek között a komposztálás fontosságáról, vizeink mennyiségi és minőségi megóvásáról és a használt sütőolaj felhasználási módjáról is beszélgettünk. A kérdezz-felelek játék kiváló lehetőséget kínált a szórakoztató környezetvédelmi szemléletformálásra, melyben a gyerekek aktívan részt vettek.

XII. kerületi Gádor Általános Iskola 2024. május 7.

Egyesületünk a Fenntarthatósági Témahéten a XXII. kerületi Gádor Általános Iskolaban tartott 130 diák számára játékos szemléletformáló-környezetvédelmi foglalkozásokat. Az alsó tagozatos diákok a helyes szelektív hulladékgyűjtésről és annak fontosságáról mélyíthették el tudásukat, továbbá a természeti és a környezeti értékekre, érdekességekre fókuszáló, az agytekervényeket megtornáztató, szórakoztató társasjátékokat is játszottak.

Kistarcsán, a Simándy József Általános Iskola

2023. november 21.

A Zöld Követ Program Magyarország egyik legnagyobb, kifejezetten iskolásoknak szóló környezetvédelmi kezdeményezése.????
A 2023/2024-es tanév félideji nagyrendezvényét Kistarcsán, a Simándy József Általános Iskolában tartottuk meg, ahol elhivatott pedagógusok, 130 lelkes diák és meghívott vendégek körében avattuk fel új Zöld Követünket és a Zöld Tanácsunkat.

Szigetszentmiklós, Pitypang Óvoda 2023. szeptember 21.

Csillogó szemek és megannyi kérdés.
Tegnap a Szigetszentmiklós Pitypang óvodaban jártunk, ahol csodás környezetben tanulhatnak, épülhetnek, fejlődhetnek a gyerekek.
A Zöld Követ Egyesület előadása során – mely a 4-6 évesek számára mutatja be a körforgásos gazdaságot és a fenntartható hulladék gazdálkodást – sokat tanulhattak arról a gyerekek, miért fontos szelektálni a hulladékot, miért jó ha könyvtárba járunk, vagy ha a használt ruháinkat eladjuk, eladományozzuk.

Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola 2023. szeptember 18

Az Intézmény 3. a osztálya a tavalyi tanévben részt vett a június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon meghirdetett kvízjátékon, ahol kiváló eredményt értek el.  A nyereményük egyrészt ZK-s ajándéktárgy volt, amit postán kaptak meg a nyáron, másrészt pedig a szóban forgó szemléletformáló foglalkozás.

Napkori Jósika Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola 2023. szeptember 11.

A környezetvédelmi jeles napok köré épülő, rendkívül változatos kihívásokkal csatlakozott a Zöld Követ Programhoz a Napkori Jósika Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola és AMI lelkes csapata

Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Általános Iskola 2023. augusztus 29.

Fontosnak tartjuk a felnövekvő generáció szemléletformálása mellett az őket oktató pedagógusok környezetvédelmi ismereteinek szélesítését is, ezért „zöld” csapatépítő programot dolgoztunk ki tantestületek részére.
A Budapest III. Kerületi Zipernowsky Károly Általános Iskola munkacsoport vezetőjének meghívására az iskolakezdés előtti előkészületek napjaiban környezetvédelmi – szemléletformáló, együttműködésen alapuló programokat tartottunk a tanárok részére.

A Fenyőharaszt Kastélyszálló 2023. augusztus 7

Ismét megtapasztaltuk, hogyan válik szórakoztató családi programmá a környezet védelme. A Fenyőharaszt Kastélyszálló vendégei Egyesületünk egyik roadshow állomásán, nyaralásuk alatt vettek részt szemléletformáló, edukációs foglalkozásainkon.
Valamennyi korosztály számára készültünk interaktív játékokkal és kézműves foglalkozással. Lehetőségük nyílt a szülőknek és nagyszülőknek a család legkisebb tagjaival közösen hulladékhorgászni, továbbá a memóriát is megmozgató, környezetvédelmi társasjátékkal kikapcsolódni.
A legnépszerűbb programnak a szappanfőző workshop bizonyult, ahol szebbnél szebb színű és illatos, természetes alapanyagból készültek tisztálkodószerek.

Német Nemzetiségi Önkormányzat Pogány által szervezett tábor  2023. június 27.

Ki tudja, milyen utat tesz meg a használt sütőolaj a benzinkútig? A Pogányban táborozó gyerekek erre a kérdésre is választ kaptak egyesületünk szemléletformáló foglalkozásán. ♻
A körforgásos gazdaság alapjainak játékos elsajátítása, környezetvédelmi ismereteik bővítése kapta ezen a délelőttön a fő szerepet.

Nyári Tábor – Varga Sarolta 2023. június 27.

Mi is az e-hulladék? Azok az általános iskolások, akiknek játékos szemléletformáló programot tartottunk nyári táborban, biztosan megtanulták! A foglalkozás során ugyanis többek között az elektronikai, fém, üveg hulladék szelektálásáról szereztek ismereteket, majd  a vizeinket szennyező valamennyi hulladéktól ügyesen megtisztították a kis „tavacskákat”. A fogásokat hibátlanul a szelektív gyűjtőbe helyezték, amiért elismerésként nagy taps járt egymástól a csapatoknak.  

Budaörsi Hermann Ottó Általános Iskola – Zöld Követ Roadshow – 2023. június 14.

A Zöld Követ Egyesület roadshow-jának budaörsi állomásán szuper aranyos, környezettudatos gyerekkel találkoztunk.
Az eseményről készült videó itt tekinthető meg:

Herédi Általános Iskola 2022. Október 25.

Az országjáró roadshow keretén belül a Herédi Általános Iskola felső tagozatos diákjaival találkoztunk egy-egy tartalmas előadás keretében.
Kiderítettük, hogyan kapcsolódik Földünk megóvása az aranytojást tojó tyúk meséhez, sorra vettük azokat a természeti kincseket, amelyek körül vesznek minket és észrevétlenül a mindennapjaink részét képezik, illetve hasznos tippek hangoztak el a kukánk karcsúsításához is. Annak is közösen utánajártunk, hogyan válhat mindannyiunkból környezettudatos fogyasztó.  

Országos Roadshow Szeged 2022. szeptember 25.

Nagy érdeklődés övezte a Zöld Követ Egyesület Országos Roadshow szegedi állomását, ahol újra a környezetvédelmi edukálás volt főszerepben.
Erre legalkalmasabb módszernek a kvíz bizonyult, ami játékos megjelenése mellett mindig beszélgetésre sarkallja az embereket, ugyanis az elgondolkodtató kérdések között akadnak olyanok, melyek sok esetben tisztázásra szorulnak pl. mit tehetünk a komposztba, vagy mennyi idő alatt bomlik le egy nylon zacskó? 
Természetesen emellett rengeteg festett PET palack is készült amibe növényeket ültettük a gyerekekkel.

Országos Roadshow Pécs 2022. szeptember 19.

A Zöld Követ Egyesület Országos Roadshow pécsi állomásán a zord idő ellenére is rengetegen voltak kíváncsiak arra, mit is lehet tenni nap, mint nap a környezetükért, Földünk védelméért. Nagy sikert aratott a PET palack virágtartóként történő felhasználása, ami amellett, hogy remek kikapcsolódást nyújt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hosszútávú feladatot is ad. Az elültetett növényről hónapokon, éveken keresztül gondoskodni kell, mint ahogy Földünk évezredek óta ellátja az emberiséget táplálékkal és erőforrásokkal.