A Zöld Követ Egyesület célja a környezettudatos életmód népszerűsítése! Akcióink során felhívjuk a figyelmet a bolygónk védelmére, mivel a természeti és környezeti értékek megőrzése a mi feladatunk. Úgy gondoljuk, hogy hazánkban is kiemelt szerepet kell kapjon közvetlen környezetünk megóvása, hiszen egyre nagyobb környezeti problémákkal kell szembenéznünk. Figyelmet kell fordítanunk a klímaválságra, részt kell vennünk az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, közösen!

Az egész napos tiszaújvárosi rendezvényen felhívtuk a figyelmet környezetvédelmi a globális problémákra, elsősorban a bolygónkon keletkezett hatalmas mennyiségű hulladék keletkezésére, valamint megoldásokat kínáltunk a hulladék csökkentésének területén. Bízunk abban, hogy a felnövekvő generáció edukálása, a zöld szemléletű programok szervezése elősegíti, és hozzájárul az emberek környezettudatos magatartásának megerősödéséhez.  

A Zöld Követ környezetvédelmi sátorban lehetőség nyílt játékos programokon, kézműveskedésen és szemléletformáló interaktív játékokon való részvételre. Az érdeklődő családok elsősorban a PET alternatív felhasználásának különböző módjait ismerhették meg, készíthettek PET palack virágtartót, PET palackból ügyességi játékot, valamint bekapcsolódhattak interaktív környezetvédelmi játékokba (környezetvédelmi solo, dobble, társasjátékok, kirakó). A legkisebbeket geo homokozó várta. 

MIndezen túl környezetvédelmi témájú kérdőív kitöltésére kértük a hozzánk látogatókat, melynek célja az edukálás, a családok szemlélet váltásának előmozdítása. Bízunk benne, hogy -ha csak kis mértékben is, de- rendezvényünk által elő tudjuk mozdítani azt a vágyat az emberekben, hogy tegyenk a környezetükért, kevesebb energiát fogyasszanak, szelektálják a hulladékot. 

Kezdjünk kis lépésekkel, melyek nagyban hozzájárulnak a hulladék csökkentéséhez. Egy darab PET palack átlagos használati ideje 15 perc, lebomlási ideje kb. 400 év, tehát az utánunk következő 16 generáció környezetét is szennyezni fogja. Szorítsuk vissza a túlzott műanyag felhasználását és állítsunk megfelelő példát gyermekeink előtt. 

MInden alkalommal fontos hangsúlyozni, hogy egy Földünk van, és jelenleg már az utolsó órába léptünk bolygónk megmentése érdekében.

A program a KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 projekt keretében valósult meg.