Pontosan 120 éve, 1902-ben ünnepeltük először hazánkban a Madarak és fák napját Chernel István, a híres ornitológus szervezésében Kőszegen. Az első esemény hátterében a párizsi európai madárvédelmi egyezmény állt.

Hivatalossá azonban csak 4 évvel később, 1906-ban, Herman Ottó közreműködésével vált. Abban az évben gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a madarak és fák napjának megszervezését minden iskola számára. Később 1994-ben pedig egy miniszteri rendelet azt a napot is kijelölte, amit mi is ismerünk: május 10. lett a madarak és fák védelmének, ünneplésének jeles napja.

Nagyon sokat írhatnánk arról, mennyire fontos szerepet töltenek be a fák Földünk élhető éghajlatának védelmében. Írhatnánk az oxigénről, amely nélkül nem élhetnénk öt percet sem, és arról is, milyen hősies küzdelem zajlik szerte a világon a fák, az erdők megmentése érdekében.

Ha valaki nem ismeri, nem érzi otthonának a természetet, ezek a szavak nem jelentenek semmit. Még akkor sem, ha pontos adatokkal szolgálunk felé. Ha elmondjuk, leírjuk, hogy egy ötven éves lombos fa akár 50-60 kilogramm oxigént is termel és ennél is több szén-dioxidot dolgozhat fel minden évben, vegetációs időszakában, miközben akár 4000 liter vízpárát bocsájthat a levegőbe. Egyetlen fa, egyetlen évben.

 

 

A fák, vízpárával való – a bolygó hűtését szolgáló- feladata akkor válik csak kézzelfoghatóvá, amikor egy tikkasztó kánikulai napon olyan helyre visz valamilyen feladat minket, ahol egyetlen fa sincs a közelben.

Mert olyankor nincs az a párakapu, se elektromos hűtőberendezés, amely tökéletesen tudná biztosítani azt a felüdülést, amit a fák adnak nekünk. Teljesen más élmény egy fa árnyékában megpihenni, közvetlenül magunkba szívni és megmártózni abban a levegőben, amit egy fa oxigénnel és vízpárával frissít fel.

A fákkal való bánásmódunk pedig alapvetően befolyásolja, hogy lesz-e élhető levegő és klíma ezen a bolygón vagy sem.

A fák azonban nem azért vannak csupán, hogy számunkra megfelelő, éltető oxigént vagy hűs levegőt szolgáltassanak. Azért is, mert dús és változatos életnek adnak otthont. Rovaroknak, madaraknak, apró rágcsálóknak biztosít túlélésre lehetőséget. És olyan életnek is, ami az emberi szemnek láthatatlan. Gombáknak, hasznos baktériumoknak is, amik segítik a természet ciklikus működését. A fák a talajt is védik a kiszáradástól, amin gyökeret vert. Amíg élnek fák a bolygón, addig van esély az elsivatagosodás megfékezésére is.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi magunk is a természet részei vagyunk. Hiába költöztünk beton meg kőházakba, hiába kerítjük körbe, parcellázzuk fel életterünket. Hiába vesszük körbe magunkat mesterséges anyagokkal. Hiába csukjuk be magunk után az ajtót, engedjük le a rolókat. Nem vagyunk és soha nem is leszünk leválaszthatóak a természetről. Zsákutcába fordulunk, ha ezzel nem nézünk szembe időben.

 

 

Király Nóra vallja: „Ötgyermekes édesanyaként, a ZÖLD KÖVET és a FICSAK alapítójaként kiemelten fontosnak érzem, hogy gyermekeink kapcsolódni tudjanak a természethez.

Éppen ezért ragadunk meg nagyon sok alkalmat arra, hogy ez a kapcsolódás megvalósulhasson. Ahogy ez a Zöld Követ és a Gazdagréti Összefogás Egyesület közös projektje során is megvalósult. Akkor a Föld napja alkalmából 2022. április 22-én egyesületi összefogással 3800 egynyári virágpalántával és hozzá virágfölddel kedveskedtünk a gazdagréti lakóközösségeknek, hogy felhívjuk a figyelmet bolygónk védelmére.

 

 

Számomra és a munkatársaim számára is nagyon fontos, hogy a gyerekek ne csak filmekben csodálkozzanak rá az ezerszínű élővilágra. Legyen módjuk érezni, tapintani, kézbe fogni, beleszagolni, megízlelni azt. Ismerjék meg a gyerekek a közvetlen környezetük élővilágát, ismerjék fel a növényeket. Csodálkozzanak rá az idei év fájára, a nagylevelű hársra, szívják magukba illatát. Ismerjék fel az év madarának választott, lakott övezetbe is gyakran települő madarunknak, a zöld küllőnek érdekes hangjait. Mert van rá esély, hogy éppen most szólal meg az ablak alatt, vagy a szalonnasütő, a homokozó, a farakás mellett hangzik fel a jellegzetes: „klü-klü-klü” csipogás. Az, hogy élő lesz e kapcsolat a gyerekek és a természet között, elsősorban rajtunk, szülőkön, a mi erőfeszítéseinken múlik.

 

 

Én arra törekszem, hogy a gyerekek hozzájuthassanak a közvetlen természet-élményekhez. A közvetlen tapasztalásokhoz. Mivel nálunk a sportolás mindennapi gyakorlat – és a sportolás jellemzően szabad levegőn is zajlik, így a gyerekeim, az egész család, naponta találkozik a természettel. Üde levegőn, fák, bokrok között futunk. Friss oxigént lélegzünk be minden alkalommal. A szabadban, a bőrünkön érezzük az évszakok váltakozását. Alkalmazkodunk ahhoz. Futunk akkor is, ha hideg van, ha fúj a szél, ha esik az eső. Perzselő napokon se maradhat el a sport, csak akkor korábban ébrednek a napok. Mert nem elbújni kell a kihívások elől, hanem megtalálni azokat a módszereket, amelyek segíthetik, hogy a természettel való találkozás megtörténhessen, gyakorlattá váljon. Hogy élő legyen a kapcsolat ember – természet között.

Nem elég beszélni róla szülőként, ki kell nyitni az ajtókat és beengedni a természetet az életterünkbe. Nem elég mesélni róla, el kell vezetni a gyerekeket azokhoz a forrásokhoz, ahonnan meríthetnek. És akkor a madár, nem csak egy állat lesz, aminek van szárnya, hanem cinege, poszáta, rigó, veréb, meg búbos vöcsök, fecske meg sármány, tüskemadár, fülemüle, fakopáncs. A fa meg nem csak egy növény, ami lehet lombos és tüskés is, hanem illatos hárs, akác meg meggyfa, diófa, fenyő és tölgy, nyír és nyárfa és mind az összes, amik árnyékot, gyümölcsöt ajándékoznak nekünk.”

 

 

Amikor a természet egészen közelről mutatja meg önmagát, az olyan élmény, mint amikor ezerszeres nagyító alatt nézhetünk meg egy porszemet, – varázslat. Amikor nem elvont fogalom a szótárunkban, nem egy feladat a természet megismerése és védelme, hanem az örömteli felfedezés lehetősége, mely eltéphetetlen szövetségbe húz.

A rendszeres séta, a családi kirándulások, a sport megadják a lehetőséget az összekapcsolódásra. A gyerekek nyitottak a világ csodáira. Kíváncsiak a környezetükre, és ha a tapasztalásokra lehetőséget biztosítunk számukra, akkor olyan gyerekeket nevelhetünk fel, akik számára nem lesz idegen a természet. Nem csak örömmel fedezik majd azt fel, de védeni fogják.

„Nem fogják maguk alatt vágni a fát soha”, hiszen tudják:

 

Ugyanazon a talajon vertünk gyökeret mindannyian. Fák, madarak, emberek.

 

Érdemes ezt mindennap tudatosítani magunkban.

 

Forrás: ficsakblog.hu – Király Nóra – bloggazda