Kováts Bencével a MIReHU környezetmérnökével beszélgettünk a körforgásos gazdálkodás elveiről, a hulladékgazdálkodás legfontosabb kérdéseiről.
Mit jelent egészen pontosan a körforgásos gazdaság? Miért fontos áttérni a körkörös gazdaságra, a természeti erőforrások kiaknázásának csökkenése, üvegházhatás, gazdasági hasznok, nyersanyag függőség csökkentése, munkahely teremtésre fókuszálva?
A körforgásos gazdálkodás egy olyan gazdasági modell, amely nem az egyszeri fogyasztásban (nyersanyag kitermelése – termék legyártása, forgalmazása – fogyasztás – hulladék képződés) gondolkozik. Már a termék tervezésénél fontos szempont a minél hosszabb élettartam, a javíthatóság, valamint a hulladékká válásuk után a hasznosíthatóság.
Az ember élete, a fogyasztási szokásai megváltoztak, amely hihetetlen mértékű nyersanyag forrást emészt fel, ez pedig borzasztó természeti károkat eredményez, majd hosszú távon az emberi életminőség csökkenését okozza, ezért elemi érdekünk változtatni. És tényleg változtatni kell, és érdemben kell változtatni, mert látjuk, hogy soha ennyi zöld szervezet, zöld szándék, környezetkímélő berendezés és megoldás nem volt, mint napjainkban, és mégis: soha nem termeltünk ennyi hulladékot se lakossági, se ipai szinten.
Évről évre növekszik az ember által termelt szemét mennyisége, és az azzal kapcsolatos megoldások alapvető változtatásokat igényelnek.
Mit jelent a tervezett elavulás kifejezés, és mit jelent ez a gyakorlatban?
A tárgyak, berendezések, használati eszközeink időzített tönkremenetelét. Amíg a gazdaság fő hajtóereje a profit maximalizálása, addig nehéz ez ellen mit tenni. Vegyünk egy tejesen hétköznapi példát, például a mobiltelefonokat. 15 évvel ezelőtt, ha a telefonban elromlott az akkumulátor, azt egy egyszerű megoldással ki lehetett cserélni, vagyis attól még nem vált használhatatlanná az eszköz, mert egy alkatrész meghibásodott.
Ma viszont a legtöbb telefonba olyan beépített akkumulátor található, amely meghibásodás esetén nem cserélhető. Vagyis, ha az elromlik, akkor a készüléket le kell cserélni – újat kell vásárolni, pedig meglehet a telefon minden más alkatrésze még kifogástalan állapotban volt. Ez már csak azért is probléma, mert a körforgásos gazdálkodás egyik alapvetése az új tárgyak vásárlásának elkerülése. Ebből is látható, hogy egy tárgy „sorsa”, hogy mikor válik, miért és milyen körülmények mentén hulladékká, javarészt már a tárgy tervezésénél eldől.
Beszéljünk kicsit a „javításhoz való jogról” is (Az elektronikai termékek óriási mennyiségű hulladékot képeznek)
Az elektronikai berendezések fajtája, az utóbbi 25-30 évben rohamos módon megnövekedett és nyugodtan állíthatjuk, hogy a fejlett világon élő emberek mindennapjait ezer szálon átszövik. Ezek egyfajta függőségi viszonyt is kialakítanak az embereknél, amely nem csak a munkánk során, de a szabadidőnkben is elszakíthatatlan részét képezik az életünknek. Ennek a megnövekedett iparágnak a természetes velejárója, hogy a funkcionalításon túl a divat szerepe is formálja a fogyasztási szokásunkat, ezért sokszor idő előtt kerülnek használaton kívülre – és így vállnak hulladékká – ezen eszközeink.
A rossz minőségű, gyenge anyag felhasználású, a tudatosan tervezett elavulási idejű, a javíthatatlan vagy csak drágán javítható elektronikai eszközeink hatalmas mennyiségben gyártódnak le azzal a szándékkal, hogy rövid időn belül tönkre menjenek, hulladékká váljanak, ami után újabbakat vagyunk kénytelenek vásárolni. Ilyenek a kis és nagy háztartási gépek, a szórakoztató elektronikai cikkek, a világítótestek, elektromos szerszámok, elektromos játékok, hang – és képlejátszó berendezések, IT – és távközlési berendezések stb..
Lényegében a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé a javíthatósághoz való jog érvényesítését.
Fontos beszélnünk a hulladék-piramisól: a szakmában van egy alapvető követendő elv, amit hulladékpiramisnak nevezünk. Azt szoktuk mondani, hogy az a legjobb hulladék, ami nem keletkezik, vagyis nagyon fontos, hogy amikor vásárolunk, akkor tényleg csak azt vegyük meg, amire valóban szükségünk van. Semmi mást. Már ezzel az egy döntéssel sokat tehetünk a környezetünkért.
- Ez egyébként a hulladékpiramis első lépcsőfoka- a megelőzés. Ezzel a legnagyobb nyereséget tudjuk a természet és a magunk számára biztosítani.
- Második lépcsőfok: újrahasználat, javítás. Itt esetleg akár más funkcióban, de tovább használjuk a tárgyat, esetleg élünk a javítással- már ha arra lehetőség van. De jó példa lehet itt akár a sima ásványvizes palack, amit ha kiürült. nem dobunk ki, hanem amíg csak lehet, újra meg újra megtöltjük vízzel és körforgásban tartjuk. Ha kilyukad, még mindig fel lehet használni esetleg valamilyen kreatív céllal.
- A harmadik lépcsőfok: anyagában való hasznosítás, itt szelektív kukába helyezzük, így biztosítjuk az útját az anyagában történő újrahasznosításnak.
- Negyedik lépcsőfok: energetikai hasznosítás- a műanyag például (ha a palack példánál maradunk) jól éghető anyag, magas hőt tud kibocsátani, energiát lehet belőle nyerni.
- Ötödik lépcsőfok: a hulladék lerakása. Ezt lenne jó elkerülni.
Kifejtenéd azt a gondolatot bővebben, hogy a hulladék nem azonos a használhatatlan kifejezéssel?
A hulladék a jogszabály szerint bármely anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles. Ez sokszor nem fedi le az életben lévő hulladék kifejezését. Hiszen számos tárgy attól még használható és körfogásban, használatban tarható lenne, hogy egy háztartásban feleslegessé vált. Példa lehet erre egy újonnan vásárolt öltöny kidobása. Az ember bemegy egy elegáns szalonba, vesz egy öltöny, becsomagolják neki szépen, majd az üzletből kilépve az első kukába beledobja.
Attól a pillanattól kezdve hulladéknak számít és a hulladékgazdálkodással, kezeléssel kapcsolatos jogszabályok érvényesek rá, például az állam tulajdonának számít – csak attól, hogy a tulajdonosa attól megvált. Pedig nem hulladék, nem szemét, sőt egy tökéletesen jó állapotban lévő használati tárgy. Itt egy igen érzékeny, úgynevezett szürke zóna van, egy olyan terület, amivel érdemes lenne foglalkozni, hogy is kellene ezt az egészet a körforgásos gazdálkodás irányelveinek, környezetvédelemmel kapcsolatos törekvéseknek megfelelően, igazán jól kezelni.
Mert ha azt valaki csak úgy kiveszi a kukából, akkor lopást követ el, pedig ha tisztán vesszük, akkor éppen újrahasználja, használati körforgásban tartja a tárgyat.
Hogyan lehet a környezetvédelemmel kapcsolatos attitűdöt a mindennapokba beépíteni?
Elméleti háttérrel és okos praktikák segítségével. Ám ennél azért egyszerre bonyolultabb és egyszerűbb is a megoldás. Én úgy látom, hogy tanácsokkal, szimpla elvárásokkal és szavakkal nagyon nehéz ezen a területen előrelépni. Érzelmi kérdéssé kell tenni a környezetvédelmet és ezt csak akkor érhetjük el, ha újra kapcsolódik az ember a természettel. Ez felnőttekre is vonatkozik, de ha a jövőt tervezzük, akkor az biztos, hogy mindez a gyermekkorban kezdődik. Minél több élő kapcsolódási lehetőséget kell biztosítani a gyerekeknek. Kirándulásokat, sportolási lehetőséget. Akár olyan edukációt, ami kinn TEREPEN a természetben zajlik. Olyan tevékenységeket, amik kellemes élményeket adnak. Akkor vigyáznak majd a természetre az emberek, a gyerekek, ha módjukban áll megszeretni a természetet. Ha szép érzések, élmények, emlékek köthetik össze a természetet az emberrel.
Mondok egy példát: ha valaki szereti, szerette pl. a nagypapáját és vele gyakran kiment a pincéhez, látta, ahogy metszette, kapálta a szőlőt, ahogy gondosan bánt a természettel, az nagyon sok szép érzést eredményez majd. Ha azt látta, hogy nagyapja a munka végével kiült a napra és gyönyörködött a munkájában, meg abban, ahogy ment lefelé a Nap – az beivódik és nem csak értékként tekint majd a természetre, de a szívébe is zárja azt. Boldogságot ad majd neki a természettel való kapcsolódás.
Szerinted lesz a jövőben létjogosultsága a kisgépkölcsönzőknek, a szervízeknek? Vagy azoknak a közösségi tereknek, ahol megosztják egymással az eszközöket az emberek?
Az elsődleges cél a hulladék keletkezésének megakadályozása. Itt is a tervezésen van a fő hangsúly, illetve olyan törvényi szabályozás kialakításán, amely elősegíti a hosszabb élettartam megvalósulását. Olyan megoldást kell találni, amely a gyártói oldalt is ösztönzi a tartósabb termékek legyártásában, ugyanakkor a fogyasztói oldal is megfizeti ennek az ellenértékét. Egyes elektronikai cikkek esetében elképzelhető lenne egy olyan rendszer felépítése, amelyben a megvásárlás helyett bérleti viszonyt létesít a gyártó vagy forgalmazó a fogyasztóval, így érdekelt lenne a készítő is a hosszabb élettartalmú termék legyártásában, (pl. Belgiumiban már lehetőség van nagy háztartási gépek tartós bérlésére.)
E mellett jó gyakorlatot jelent, ha a közösségek meg tudják osztani egymással a tárgyaikat. Nem kell sokáig visszamenni az időben, a szüleink, nagyszüleink generációjában ez mindennapos volt. Például közösen használtak egy-egy nagyobb vagy értékesebb tárgyat, akár egy fúrót vagy cséplőgépet.
Miért választottad a zöld utat?
Alapvetően reál beállítottságú vagyok, már a középiskolában ez a két fő vonal, a biológia meg a fizika érdekelt igazán. De a zöld vonal talán onnan jött, hogy a felmenőim is szerették és tisztelték a környezetet. Nekem élő volt a kapcsolatom a környezetemmel, gyakran jártunk kirándulni a családdal. Ezek nem ilyen nagyon megtervezett, mesterséges programok voltak, hanem nagyon sok örömet adó, élményeket biztosító, érzelmekkel átszőtt együttlétek, amelynek hátterét, alapját a környezet biztosította. Én ebbe nőttem bele, a szüleim sosem erőltették. Számomra élményalapú a környezetvédelem. Védem, mert szeretem.
De az a fajta zöld út, amiről ma beszélünk, gyerekkoromban nem létezett. A környezetvédelmet az emberek csinálták, és nem beszéltek róla. Nem volt miről beszélni, mert az életük alapja volt a természet. Ösztönös cselekvések sora volt az, ahogy a természetet megőrizték, nem termeltek szemetet, mert mindent felhasználtak vagy újrahasznosítottak. Ez még egy-két generációval ezelőtt is tetten érhető volt, hogy minden rongyot felhasználtak, vagy a tejes zacskókból lábtörlőt horgoltak.
Én úgy látom, ma nagyon sok mindent anyagi oldalról közelítünk meg. Szerintem azonban, ha igazi áttörést akarunk elérni, akkor ez kevés. Szemléletformálás kell, és olyan alapértékek újrafelfedezése, amik megvannak, csak talán a külvilágból érkező egyéb impulzusok ezeket eltompítják.
Szerintem a természethez való kapcsolódás az nem egy egzotikum, nem lehet kötelező program és steril környezetben nem is lehet azt se megtanítani, se belsővé tenni.
Ha például azt szeretnénk, hogy a gyerekek számára élmény legyen a természethez való kapcsolódás, akkor ne vetítsük le nekik és ne beszéljünk arról, hogy mennyire jó a friss füvön mezítláb járni, mert az kevés. Vigyük őket ki a természetbe s teremtsünk lehetőséget arra, hogy megtapasztalják az élményt. Élvezzék, örüljenek a természetnek, a fűnek, a levegőnek.
A hulladékgazdálkodással foglalkozó cégeknek, a környezetmérnököknek is van felelőssége és feladata a szemléletformálásban.
Szerencsére a cégünk ezt az élményalapú edukálást részesíti előnyben így csak én magam eddig több mint 1500 gyermekkel találkozhattam, mutathattam meg a természet igazi értékeit programjaink során.
A cikk a KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 projekt támogatásával készült.
