Amikor a takarékoskodás szóba kerül, sok ember számára az egyenlő azzal a gyakorlattal, hogy elsősorban a kiadásokat fogja vissza. Számomra is szimpatikus ez a magatartás, én is úgy vélem, hogy ez is járható út, hiszen amikor felmerül az igény a takarékoskodásra, valóban végig lehet gondolni az egész család költéseit. Felülvizsgálni vásárlási szokásainkat, visszafogni az igényeket.
Minden vásárlás előtt fel lehet tenni azt a két nagyon egyszerű, de visszatartó erővel bíró kérdést:
1. Valóban szükségünk van erre vagy arra a tárgyra?
2. Tudunk élni nélküle vagy sem?
A legtöbb esetben a válasz az persze, hogy tudunk élni az új táska, egy új – menő árnyalatú rúzs, vagy egy vicces formájú fogkefe nélkül. Ahogy nem kell a régi kerékpárt se lecserélni csak azért, mert olyan új modellel rukkolt elő a gyártó, amibe beleszerettünk.
A pénz megfogása, a nem költés összefügg azzal, hogy a már meglévő tárgyainkat ismerjük, számon tartjuk, megbecsüljük. Azokra nagyon vigyázunk – egyrészt a takarékoskodás igénye, másrészt a környezetünk védelme okán is. Mert ez a kettő is szorosan összefügg.
Amikor nemet mondunk új tárgyak, holmik megvásárlására, nemet mondunk azok nagytömegű gyártására is. Ezzel a nemmel is védjük a környezetet, miközben pénztárcánkban marad az a pénz, amit óvatlanul el is költhetnénk.
Ötgyermekes édesanyaként, valamint a FICSAK, a ZÖLD KÖVET EGYESÜLET alapítójaként nálam még szorosabb a kapcsolódás a takarékoskodás és a környezetvédelem között. Öt gyermek ugyanis sok igényt támaszt – támasztanak felénk, és ha annak nem szabnánk gátat – nem lenne az a pénz, ami elég lenne az igények fedezésére. Nem lenne olyan trendi holmi, amit ne akarnának pont úgy, ahogy más gyerekek is akarnak. Mert a gyerekek ilyenek – a szülő felelőssége meghúzni a határokat ezen a területen is. Leginkább jó példával elől járni az élet minden területén.
Sokszor írtam már, nem elég beszélni a gyerekeknek arról, mi a helyes magatartás. Nem elég, ha csak szóba hozzuk, hogyan is kellene viselkedni. A kioktatás pedig pláne semmit sem ér. A gyerekek mintákat követnek. Ha azt látják, hogy apa vagy az anya képes visszafogni a vásárlásait, ha vigyáz a cipőjére, ha megbecsüli a régi tárgyakat is, maga is törekszik majd erre. Attól persze még megkíván új dolgokat a gyerek – óriási a korosztályos nyomás (és a média hatása) ezen a területen. Ám a jó példa beérik arra az időre, amikor már önálló keresettel rendelkezik, és saját számlájára kell pénzügyi döntéseket hoznia.
Természetesen a gyerekek se egyformák, a saját családomban is látom az eltérő viselkedést a takarékosság területén is. Némelyiknél erősebb ellenállást kell kifejtenem, többször, határozottan nemet mondanom, míg valamelyik másik gyerekem szeme nem csillan fel minden új holmira, vele kevesebb a küzdelem. Más családoknál is tapaszalom, hogy amíg az egyik gyerek folyton feszült helyzeteket teremt igényeivel, a család másik gyereke meg a saját szüleit fogja vissza – ne költsenek feleslegesen, nincs szüksége új kabátra, jó lesz a régi is.
A jó minta ugyanis nagyon fontos, de azért a személyes mentalitás is sokat nyom a latban ezen a területen is. Ám jó hír, hogy a gyakorlatban alkalmazható takarékoskodás nem varázslat. Bárki képes megtanulni azt, hogyan is kell bánni a pénzzel. Vannak alkalmazható praktikák, amiket az is elsajátíthat, aki egy zabolátlan, határok nélküli gazdasági környezetben nőtt fel. Olyan családban, ahol sose beszéltek pénzről, pénzügyekről – talán azért, mert még mindig tabu egy kicsit, ingoványos ez a terület. Márpedig az a gyerek, aki időben megtanul bánni a pénzével, az értékeivel, abból tudatos fogyasztó válik felnőtt korára. Olyan felnőtt, aki felelősséggel áll pénzügyeihez, képes lesz takarékoskodni és nem lesz idegen gondolat számára az öngondoskodás sem.
Bármekkora is egy család bevétele, havonta egy minimális összeget érdemes lecsípni és félretenni. Az idő múlásával azokból a pici lecsípett összegekből épülhet egy olyan alap, ami már kézzelfogható. Amivel számolni lehet, ha hitelen kell egy drágább dolgot vásárolni, vagy baj van. Az idősebb korosztály jobban értette ezt, a kicsiből is félreraktak, bíztak a jövőben, de azért tudták, hogy nagyon is fontos ügyelni arra, ne folyjon ki minden fillér a család kasszájából. Lehet kevesebbet költeni, megfontoltabban költeni, egy-egy tárgy megjavításával elkerülni a kiadást. Lehet spórolni a fogyasztással háztartáson belül is. Visszafogni az energia meg a vízfogyasztást, ügyelni az élelmiszerre, hogy azzal se pazaroljunk. Mert minden kukába került, megszáradt, kidobott péksüteményért pénzt adtunk.
Az élelmiszerpazarlás egyébként is vesszőparipám – öt gyermek étkeztetése mellett ez nagyon fontos a mi családunkban, – ennivaló még véletlenül se kerülhet kidobásra. Mi jó ideje fontosnak érezzük, hogy visszaszorítsuk – ne csak a gyerekek – de az egész család impulzus vásárlásait is. Azt vesszük meg csupán, amelyre tényleg nagy szükség van és csak akkor, ha nem tudjuk azt kézen-közön beszerezni. Akár egymás közötti átadással – hiszen a testvérek örökölhetik egymás ruhát, akár tanszereit, játékait is.
De természetesen mindenkinek a saját háztartásában érdemes megfogni a pénzt, a saját szemléletén kell változtatni (ha kell) és olyan gyakorlatot folytatni, ami marasztalja a pénzt a családi kasszában.
A cikk szerzője: Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület alapítója