Minden évben tucatszám kerül be a műanyag mikulászacskó a háztartásokba. Könnyen szakadó, nem is túl praktikus csomagolóanyag a mikulás ajándékok átadására.
Mégis forgalomban van, megvásárolható – a legtöbb üzletben már a nyár végén, ősszel is meg lehet venni. Évekkel ezelőtt én magam is használtam, de egyre inkább kellemetlen érzéseket keltett bennem a mikulás ünnep múltán a szemétbe kerülő piros mikulás zacskók látványa.
Egyszer használatos, semmivel sem jobb, mint amikor egy kiflihez letépjük a zacskót az állványról, hogy aztán rövid idő múlva a kukában landoljon a műanyag csomagolás.
Egy régebbi cikkemben már írtam, hogy „egy nejlonszatyrot vagy nejlon tasakot átlagosan 25 percig használunk. De ha arra gondolunk, hogy egy pékségben vagy üzletben egy nejlonba hajítunk egy kakaós csigát, amit a vásárlás után az autóba ülve azonnal befalunk, akkor még ez a 25 perc túl szépen is hangzik. Mert vannak helyzetek, amikor csupán két-három perc miatt nyúltunk a zacskó után, ami aztán azonnal a szemetesben landolt. És még örüljünk, ha a szelektív gyűjtőbe került, ám lehet, hogy nem.”
A Mikulás nap azonban minden évben elérkezik és ötgyermekes anyukaként látom, milyen mérhetetlen pazarlás lehet ez a nap, ha nem figyelünk. Mert könnyű nemtörődöm módon bánni értékeinkkel, a Földdel is, lehet műanyag zacskóba csomagolni az édességet és lehet más megoldás után is kutatni.
Én a ZÖLD Mikulást preferálom jó ideje. S hogy ez mit jelent?
Azt, hogy ennél, a gyerekek számára igen kedvelt ünnepnapnál is nagyon fontos számomra a környezetvédelem. Műanyag zacskó helyett régóta textil zsákokat vetek be az ajándék elejtésére.
Vásárolni is lehet ilyen, hosszú évekig újra meg újrafelhasználható terméket, készen, de nem kell nagy ügyesség egy ilyen elkészítéséhez. Egy ismerősöm tavaly kézzel dobott össze néhány mikulás csizmácskát az unokáinak. Egy elrongyolódott farmer szárából, maradék anyagokból, egy régi kockás ing felhasználásával.
Egy másik ismerősöm piros anyaggal kibéleli a gyerekek csizmáit, még zacskót se varr, amikor meg véget ért az öröm, átöblíti őket és elrakja szépen a következő mikulásig.
De lehet horgolni is kis tasakokat, akár kevés maradék fonal felhasználásával, ami önmagában zöld megközelítés. Ahogy a környezetvédelmet szolgálja minden olyan kreatív ötlet, amikor saját kezűleg, a már háztartásunkban lévő anyagok felhasználásával előzzük meg az újabb vásárlást. Mert akkor nem csak a műanyag zacskók felhasználásától szabadulunk, de döntésünkkel kiszállunk a fogyasztói piacról is – nem vásárolunk feleslegesen semmit.
A Zöld Mikulás szemléletének másik nagy területe, hogy mi kerüljön a mikulás zsákjába, a csizmába, tasakba.
Én nagyon igyekszem, hogy a gyerekek minél kevesebb édességet fogyasszanak, és nem csak azért, mert az nem tesz jót az egészségüknek, azért is, mert a legtöbb édesség csomagoló anyaga környezetszennyező – műanyag. Az összes csokoládé csomagolása, a cukorkák, a nyalókák, a müzliszeletek, a kekszek – nincs különbség – a csomagolóanyag egységesen valamilyen műanyag. A mikulás csokoládé figurák kapnak csak alufólia borítást, de már ott is látható ez a műanyag alapú, a környezet védelmét semmibe vevő csomagolás módszer.
Így aztán az arányokon változtattam, hogy a gyerekek se legyen csalódottak, de a környezetvédelem is hangsúlyt kapjon. Jóval több gyümölcs, egye kevesebb édesség kerül a mikulás textil zsákjába. Az egyéb tárgyakat, meglepetéseket pedig régóta nem kötjük Mikulás napjához.
Ahogy karácsonykor is előtérbe kerülnek az élmény ajándékok, úgy mikuláskor is inkább választunk valami közös családi programot. Például korcsolyázunk, szánkózunk, vagy csak kirándulunk egy jó nagyot. Az együtt töltött idő, ahogy telnek az évek, a mi családunk számára is felértékelődött. Ajándék minden olyan nap, amikor kötöttségektől mentesen együtt tudunk lenni. Amikor csak úgy jelen vagyunk, amikor elérhetőek vagyunk egymás számára. Egy esti kártyaparti mikuláskor bőven kárpótolja a gyerekeket azért, hogy nem kapnak több kiló édességet mikuláskor sem.
A FICSAK és a ZÖLD KÖVET EGYESÜLET alapítójaként mindez számomra felelősséggel teli indíttatás, így nem csak a szűk családomnak, de a környezetemnek is igyekszem ezt a szemléletet átadni. Évek óta visszatérő igény az ünnepeink alatt is megvalósítandó környezetvédelem, így esett, hogy 2021-ben a Zöld Követ Egyesület szervezésében például Zöld Mikulás hozott ajándékot a gazdagréti gyerekeknek.
Mert a Zöld Mikulás a hétköznapi környezetvédelmet szorgalmazó, és ennek a saját életünkben való gyakorlásához praktikus ötleteket adó, – Szívügyünk a környezetünk kampány– része. Hiszek abban, hogy az ilyen találkozásokon keresztül lehet leginkább megszólítani a gyerekeket és rajtuk keresztül a szülőket is. Ezek a találkozások adnak jó mintát a családok számára.
Természetesen a Zöld Mikulás ugyanúgy hozott ajándékot minden gyermek számára, mint ha piros köpenyt viselt volna, de a zöld mikuláscsomagban csupa egészséges és környezettudatos finomság: gyümölcs és mogyoró volt, illetve egy újrahasznosítható RE pohár a gyerekek számára kínált narancsos forrótea kortyolásához. Valamint minimális, inkább csak jelképes mennyiségű édességet is kiosztott a Zöld Mikulás, hiszen tudja ő is, mi is, hogy ha eredményt akarunk elérni, akkor kerülni kell a teljes tiltást és a drasztikus lépéseket.
Idén is szeretnénk varázslatos élménnyé tenni ezt a szép napot, idén is eljön a Zöld Mikulás a gazdagréti gyerekekhez.
Az esemény előzetes regisztrációhoz kötött. A Mikulás maximálisan 50 gyereket tud fogadni, a testvéreket minden esetben külön-külön szükséges regisztrálni.
Regisztráció >> www.bit.ly/zoldmikulas_2023
A cikk szerzője Király Nóra, a Zöld Követ Egyesület és a Fiatal Családosok Klubja alapítója.