Annyira egyértelmű és „kézenfekvő” a gyaloglás, mint testmozgás, hogy amikor a test edzésére gondolunk – nem számolunk a lépésekkel. Pedig a lépegetésnek, sétának, gyaloglásnak ereje van. Éppúgy megmozgatja a szervezetet, mint minden más edzés, amikor megmozdulunk végre.
Ráadásul a gyaloglás univerzális mozgásforma, amelyet a család minden tagja együtt végezhet – akár egy fantasztikus családi program keretei között is, mint például egy túra vagy egy új helyszínt felfedező városi séta közben.
A szokásos esti séta
Talán mindannyian ismerünk idősebb embereket, akiket a nap egy bizonyos szakaszában látunk. Mondjuk minden este, amikor mi éppen szaladunk a buszhoz, vagy amikor sétáltatjuk a kutyát. Mert van az úgy, hogy összefutunk mindazokkal, akik csak úgy bandukolnak. Lehet nem gondolunk felőlük semmit, pedig az a ráérős, megfontolt bandukolás is jó példával szolgálhat a fiatalabb korosztály számára. Mert amikor egy idősebb ember minden áldott nap összeszedi erejét és útnak indul azért, hogy megőrizze rugalmasságát és állóképességét, az bizony nagyon is pozitív.
De nézzük a gyaloglás jótékony hatásait!
Túlsúly – nem csak a plusz kilók leadását segíti a gyaloglás, de tulajdonképpen az egyik legkíméletesebb edzésforma is azoknak, akik jelentős túlsúlytól kívánnak megszabadulni. Mert ellentétben például a futással – a gyaloglás gyengéden bánik a térd, a bokaízületekkel és a vázrendszerrel is. Egy óra közepes tempójú séta 190-200 kalóriát éget el. Ha reggel-este gyalogolunk 1-1 órát, azzal akár 400 kalóriát is elégethetünk. Ez pedig nagyon is sokat számít akkor, ha a túlsúly miatt nem tudunk erőteljesebb edzésprogramba bekapcsolódni. A gyaloglás az a mozgásforma, ami előkészíti a terepet az intenzív edzésekhez.
Globális „terápia” – a gyaloglás a test minden porcikáját megmozgatja, pedig látszólag csak a végtagok mozognak. Ám tereptől függően erősíti a gerincet, javítja a tartást. A friss levegőn való mozgás tisztítja a tüdőt és feltölti oxigénnel. Erőre kap a vér és nyirokkeringés, dolgozik a szív, sőt az emésztésre is jótékony hatással bír csupán az, ha napi rendszerességgel „sétacipőt” húzunk.
Immunrendszer – a napi rendszerességgel végzett testmozgás- kivált, ha ez szabadban történik- növeli az állóképességünket és jótékony hatással van az immunrendszerre is, amely meg is kívánja a kihívásokat ahhoz, hogy ha baj van, akkor legyen benne tartalék azok legyőzéséhez.
Cukorbetegség – már heti 2-3 óra gyaloglás is segíthet abban, hogy csökkenjen a testsúly. A plusz kilóktól való megszabadulás pedig hozzájárul a cukorbetegség megelőzéséhez.
Szív és keringési betegségek– ugyanez vonatkozik a keringésre és a szívbetegségekre is- amennyiben a gyaloglás rendszeres, akkor – ha lassú ütemben is- de közelebb kerülünk ahhoz az egészséges testsúlyhoz, amely számunkra ideális. Az pedig az esztétikán túl a szervezet dinamikus és harmonikus működését segíti elő.
Hangulat – puszta megfigyelések is ezt igazolják, de kutatások is erre az eredményre jutottak, hogy a gyaloglás olyan biokémiai folyamatokat indít el a szervezetben, amelyek a hangulat szabályozásért felelős hormonok működésére pozitív módon hatnak. Röviden- egy kiadós séta örömet hoz és jókedvre deríthet minket.
Számos egyéb jó hatása mellett tehetnénk le a voksunkat, de a gyaloglásnak nem kell cégér – tényleg mindannyian érezzük frissítő, erőt adó hatásait.
Ráadásul teljesen ingyen van, elérhető mindannyiunk számára és csak döntés kérdése, hogy élünk e jótékony erejével, vagy sem. Plusz érték, hogy a gyaloglás teljesen zöld mozgásforma, amely egy kényelmes cipőn kívül semmilyen beruházást nem igényel. Nem termel szemetet és a saját szervezetén kívül nem kíván energiát.
Egy jó külföldi példa azonban gyaloglásra buzdíthat mindenkit. A környezetvédelem és a gyermekkori elhízás ellen ugyanis némely olasz városban úgynevezett GYALOGBUSZ viszi a gyerekeket iskolába.
Mit jelent ez? A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy a gyerekek ugyanúgy a közeli buszmegállóban várakoznak, mintha buszra szállnának, de nem busz viszi őket aztán az iskolába, hanem gyalogos kísérő érkezik, aki elkíséri őket az intézménybe. Így biztonságban érkezhetnek meg oda a gyerekek, csak éppen egy kiadós séta után ülnek be az iskolapadba.
Olaszországban ma közel ezer gyermek veszi igénybe a „Pedibust” és egyre népszerűbb a szolgáltatás. Olyannyira, hogy fizetőssé is kellett tenni. Jegyek, illetve bérletek váltásával biztosítja egy-egy városka ezt a követésre méltó, egészséges életmódot erősítő „utazási” módot.